Archive for július, 2009
Készülnek a matricák
Itt a fesztiválszezon, egyre több helyen jelenünk meg az autóval (remélhetőleg holnap lesz időm erről is írni). Ideje feldíszíteni a vasat, kitesszük az általunk képviselt eszme és a támogatók logóit. Ma készíttetem el a Fair Világ Szövetség és a WFTO képét, valamint a honlap címét és az üzenetünket megjelenítő lapot. Úgy döntöttünk, hogy nem matrica lesz, inkább mágnessel rögzítünk mindent. Így bármikor le tudjuk venni, az autó eladása után megmaradnak és ha rázósabb terepre megyünk, nem kell félni, hogy megkarcolódik, vagy megsérül.

Autóztunk egy kört
Megvolt az első elakadásunk, röpke fél óra alatt sikerült kiásni a kocsit a sárból. Ásó természetesen nem volt nálunk. Mihelyt lesz rá némi időm, összevágom a videót és azt is feltöltöm.
Tegnap körülnéztünk egy régi lőtéren. Íme egy vágatlan részlet a délutáni túrából.
Az elektromos rész kész
Túlestünk az első szervizelésen. Az eredmények:
- zárlatos kábelek és csatlakozások kicserélve
- a bal hátsó ablak kapcsolója kontakthibás volt
- kiégett/ősrégi izzók cseréje
- rádió kikódolva, a gyári biztonsági kód eltűnt az évek homályában
- központi zár
- riasztó
Egy olajcserét tervezünk még és ezzel lényegében fel is van készítve az autó. Sokan indulnak átépített, mindennel felszerelt autóval, de az eddigi tapasztalatok és a hallottak alapján úgy ítéltük meg, hogy a lehető legkevesebb dolgot változtatjuk meg. A terepfelszerelésünk a terepgumikból fog állni. Az útvonal majdnem végig úton, vagy valami hasonlón vezet. Lesz néhány keményebb nap, de itt majd bízunk magunkban és a terepjárónkban. Megfontolt vezetéssel a hibák jó része elkerülhető. És nem mellékesen a költségvetés szempontjából sem lényegtelen. Az indulás előtt majd közzéteszem a költségvetést is.
Amiket még be kell szerezni a kocsihoz:
- GPS
- műholdas telefon
- néhány pótalkatrész
- 4 gumi, ezek mennek a mostani alufelnire
- 4 acélfelni a jelenlegi abroncsoknak
Szerviz, 1. kör
Reggel elvittem a terepjárót a Szeredi utcába. Ezúttal némi elektronikai javítás következik. A hibalista:
- Bal tompított kontakthibás
- Bal féklámpa kiégett
- Bal hátsó ablakemelő egyik kapcsolója nem működik
- Rádió kéri a biztonsági kódot. A kód persze elveszett valahol az idő távoli homályában
- Ködlámpa kapcsolójának visszajelzője kiégett
Ennyi a teljes hibalista, szerencsére nincsen szükség komolyabb átalakításra, vagy javításra.
A napokban következik még egy olajcsere és átnézése.
Budapest – Banjul
Üdv, kedves látogató.
A budapestbanjul.hu-n a jövőben a Magyarországról Gambiába induló túránkról készült tudósításaink lesznek olvashatók.
Addig is: www.lukacs.eu



