Archive for the ‘A kocsi’ Category

-60 nap

Mostantól bizony már 2 hónap sincs hátra az indulásig. Egyelőre január 13. a céldátum. A napokban kiderült, hogy Peti valószínűleg 10-én végez a vizsgáival. Nekem még egyik suliban sem hirdették ki a vizsgákat. Egyre több feladat érkezik és adódik, most jön majd az az időszak, amikor jól kell beosztani az időnket. Az oltásokra még nem volt időnk, de mindenképpen be kell adatnunk ezeket még novemberben. Az előző gambiai utam előtti tapasztalataim alapján a koktél beadása után nem árt néhány nap semmittevés (hangulatjelentés itt és itt).

A napokban vettem egy jó fényképezőgépet, ezzel már a későbbi céloknak megfelelő fotókat tudok majd készíteni az út során. Viszünk majd notebookot is és lesz nálunk mindenféle külső tároló. A 2007-es gambiai utam után úgy alakult, hogy elvesztek a nagyobb felbontású fényképek, mindössze a bélyegképek maradtak meg.

Lüszike, az autónk jól van, a hátralévő néhány hétben még itt-ott meg kell masszírozni, hogy teljesen felkészüljön az útra. Úgy döntöttünk, hogy két pótkereket viszünk, azaz felszereltekkel együtt hat gumival fogunk gazdálkodni. Sikerült szerezni egy eredeti felnit és néhány jó állapotú gumit. Az első gumik mennek a pótkerekekre, a mostani hátsók az első tengelyre kerülnek és az újak a hajtott felnikre kerülnek.

Már vágjuk a centit, 80 nap sincs hátra

Gőzerővel dolgozunk az út szervezésén, lassan pont kerül minden kezdeti kérdőjel helyére. Továbbra is van még üres ülés az autóban, az egyik helyünk még nyitott. (ha szeretnél velünk utazni, e-mail nekem a zoltan kukacs lukacs.eu-ra) Az autót felkészítettük, a javítanivalókat helyretettük, vagy már megrendeltük. Beletettünk egy nagyobb adag mérföldet is, bőven teszteltük úton és terepen egyaránt. Részt vettünk vele több fesztiválon és már neve is van a kislánynak. Közeledik a vizsgaidőszak, ha már tudjuk az időpontokat, belőjük az indulásunk napját is. Nemrég megvettük a hazaútra szóló repülőjegyeket is. Február 12-én indulunk, Marokkón és Spanyolországon át fogunk utazni, két átszállással. Hamarosan megyünk az oltásokért és a vízumokra is ideje ráállni. Eddig sikerült mindent a tervezettnél sokkal előnyösebben összehozni, az indulásig már a vizsgaidőszak a fő feladatunk.

Köszönjük mindenkinek a támogatást és a segítséget!

Sár, hegymászás, felező

Az elektromos rész kész

Túlestünk az első szervizelésen. Az eredmények:

  • zárlatos kábelek és csatlakozások kicserélve
  • a bal hátsó ablak kapcsolója kontakthibás volt
  • kiégett/ősrégi izzók cseréje
  • rádió kikódolva, a gyári biztonsági kód eltűnt az évek homályában
  • központi zár
  • riasztó

Egy olajcserét tervezünk még és ezzel lényegében fel is van készítve az autó. Sokan indulnak átépített, mindennel felszerelt autóval, de az eddigi tapasztalatok és a hallottak alapján úgy ítéltük meg, hogy a lehető legkevesebb dolgot változtatjuk meg. A terepfelszerelésünk a terepgumikból fog állni. Az útvonal majdnem végig úton, vagy valami hasonlón vezet. Lesz néhány keményebb nap, de itt majd bízunk magunkban és a terepjárónkban. Megfontolt vezetéssel a hibák jó része elkerülhető. És nem mellékesen a költségvetés szempontjából sem lényegtelen. Az indulás előtt majd közzéteszem a költségvetést is.

Amiket még be kell szerezni a kocsihoz:

  • GPS
  • műholdas telefon
  • néhány pótalkatrész
  • 4 gumi, ezek mennek a mostani alufelnire
  • 4 acélfelni a jelenlegi abroncsoknak

További HDR képek a Land Roverről

www.budapestbanjul.huwww.budapestbanjul.hu

www.budapestbanjul.hu

Fotó a kocsiról – 1.

Készítettem néhány fotót a kocsiról, a mai eredmény egy HDR fotó. Messze nem tökéletes, ki kell tapasztalni ezeket az eszközöket, de első HDR képnek szerintem megfelel. Több, különböző beállítással exponált fényképből készült.hdr_01

Hamarosan jelentkezem a javítások költségeivel.

Szerviz, 1. kör

Reggel elvittem a terepjárót a Szeredi utcába. Ezúttal némi elektronikai javítás következik. A hibalista:

  • Bal tompított kontakthibás
  • Bal féklámpa kiégett
  • Bal hátsó ablakemelő egyik kapcsolója nem működik
  • Rádió kéri a biztonsági kódot. A kód persze elveszett valahol az idő távoli homályában
  • Ködlámpa kapcsolójának visszajelzője kiégett

Ennyi a teljes hibalista, szerencsére nincsen szükség komolyabb átalakításra, vagy javításra.

A napokban következik még egy olajcsere és átnézése.

Címkék
Galéria